Csoport : Bennszülött és szűk elterjedésű elemek (endémikus, dacikus, balkáni elterjedésű fajok) Család : Ibolyafélék családja (Violaceae) Raunkiaer életforma-kategória: H Talajnedvesség igény: 2,5 Hőigény: 2,5 Talaj igény – talajreakció: 4,5 Cönológiai besorolások: Seslerion rigidae Thymo jankae-Festucetum dalmaticae Flóraelem : dac (end)
A Déli- és Keleti Kárpátok bennszülött faja a Joó-ibolya, azonban megtaláljuk az Erdélyi-medence mészkősziklagyepeiben, meszes talajú lejtősztyeppjeiben is. Felfedezése is ehhez a tájegységhez kötődik: Bágyi Joó István kolozsvári botanikus (1806-1881) a kolozsmonostori kőbányánál gyűjtötte első példányát, s ennek nyomán közölte új fajként Janka Viktor az osztrák botanikai folyóiratban, 1857-ben. Az eddigi vizsgálatok szerint a faj legközelebbi rokonai az Altáj-hegységben és a Kaukázusban élnek. Az ibolyafajok elkülönítésében a levélformán és a pálhák alakján kívül nagy szerepe van a termő alakjának is. A Joó-ibolya vékony bibeszála a bibe felé tölcséresen kiszélesedik, bibéje széles korong alakú, keskeny hengeres csőrben végződik. Alacsony, legfeljebb 30 cm magasra növő növény, egyszerű, vastag gyöktörzzsel, szára nem indás. Levelei háromszöges-tojásdadok, mélyen szíves vállúak, a levéllemez csupasz, kékes-szürke színű, széle kétszeresen fogas. Levélnyele hosszú, akár 10-15 cm is lehet az iősebb leveleknél, pálhái egyformák, szálas-lándzsásak. Április-májusban nyíló virágai rózsaszínűek vagy világoslilák, illatosak, aránylag nagyok. A sarkantyú egyenes, hosszabb, mint a csészelevelek függeléke. A magas dombvidékektől a szubalpesi övig megtalálható, mészkedvelő faj.
