Szabó Anna (szerk.)







Quercus petraea (Matt.) Liebl. – kocsánytalan tölgy - Fák csoportja

Csoport : Eurázsiai és középeurópai származású fajok
Család : Bükkfélék családja (Fagaceae)
Raunkiaer életforma-kategória: MM - M
Talajnedvesség igény:  2.5
Hőigény: 3
Talaj igény – talajreakció: 0
Cönológiai besorolások: Quercion pubescenti-petraeae (car)
Flóraelem : eur

Magas, megfelelő körülmények között akár 40 métert is elérő, lombhullató fa. Törzse egyenes, a szabadon álló egyedek koronája kiszélesedő, boltozatos. Kérge fiatalon sima, idős korára barnásszürke, hosszanti és kereszt irányba is repedezett, barázdás, új hajtásai sötétzöldek, csupaszok. A levelek a hajtások csúcsa felé tömörülnek, lemezük fordított tojásdad, 8-15 cm hosszú, karéjos (5-9 pár karéj), a karéjok az alap felé haladva egyre kisebbek, csúcsuk lekerekített. Felületük fényeszöld, fonákjuk fiatalon enyhén molyhos, később már legfeljebb csak az érzugokban lelhetők fel apró szőrpamacsok. A kocsányos tölgy levelétől egyenletes lefutó levélválla és aránylag hosszú (1-2 cm-es) levélnyele alapján különíthető el. Porzós virágai barkákba tömörülnek, a termős virágok nyeletlenek (kocsánytalanok), ezért a makktermések is ülők, legfeljebb rövid nyelűek. A kupacs fedelékes pikkelyű, belőle áll ki a tojásdad makktermés. Májusban, lombfakadással egyidőben virágzik. Dombvidéki lombhullató erdők erdőalkotó faja, elegyfaként síkvidéki és hegyvidéki erdőkben is megjelenik. Gyakran ültetik értékes fája miatt.


Helység (román) Helység (magyar) Megye Forrás Forrás évszáma Közlő neve Gyűjtés időpontja Élőhely Kitettség Lejtőszög
AgnitaSzentágota"Dealurile Hîrtibaciului"Contribuţii Botanice, Cluj Napoca 1962Resmeriţă, I., Ţopa, E.1962Alnetum glutinosaeK5
AgnitaSzentágota"Dealurile Hîrtibaciului"Contribuţii Botanice, Cluj Napoca 1962Resmeriţă, I., Ţopa, E.1962Alnetum glutinosae
AgnitaSzentágota"Dealurile Hîrtibaciului"Contribuţii Botanice, Cluj Napoca 1962Resmeriţă, I., Ţopa, E.1962Alnetum glutinosaeK7
AgnitaSzentágota"Dealurile Hîrtibaciului"Contribuţii Botanice, Cluj Napoca 1962Resmeriţă, I., Ţopa, E.1962Alnetum glutinosaeD4
AitonAjton-Rőda két falu közöttSzabó A. n.k.a2004.04.24.gyertyános-tölgyesDDNy 5-10
AitonAjtonErdészeti Kísérletek 1945-1946Soó R.erdő
AitonAjtonContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1962Csűrös-Káptalan, M.1956-1958erdő/Quercetum roboris-sessiliflorae transsilvanicumNy8-10, 12-15
AiudNagyenyedpd.HerjaContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1968Gergely, I.1967.08.19Quercetum robori-petraeaeÉny5
AiudNagyenyedpd.HerjaContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1968Gergely, I.1967.08.19Quercetum robori-petraeaeD5
AiudNagyenyedpd.HerjaContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1968Gergely, I.1967.08.19Quercetum robori-petraeaeÉ5
AiudNagyenyedpd.HerjaContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1968Gergely, I.1967.08.19Quercetum robori-petraeae
AiudNagyenyedpd.HerjaContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1968Gergely, I.1967.08.19Quercetum robori-petraeae
AiudNagyenyedpădurea HerjaContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1968Gergely, I.1967.08.19Quercetum petreae-Carpinetum transsilvanicumÉ5
AiudNagyenyedContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1962Gergely, I.1957-1962Carpineto-QuercetaK3
Aiudul de SusFelsőenyedSerpentineContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1968Gergely, I.1967.08.18Querco petreae-cerrisD5
ApahidaApahidaMéneshágóErdészeti Kísérletek 1945-1946Soó R.erdő
ArmeniÖrményszékespădurea AlămoruluiContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1977Cristea, V.1974.08.17Quercetum robori-petraeaeDK10
ArmeniÖrményszékespădurea AlămoruluiContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1977Cristea, V.1974.08.17Quercetum robori-petraeaeDny7
AruncutaAranykútSuatuErdészeti Kísérletek 1945-1946Soó R.erdő
ŞaieşSegesdContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1962Csűrös, Şt., Kovács, A.1961.06.15Fagetum silvaticaeK35
ŞaieşSegesdContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1962Csűrös, Şt., Kovács, A.1960.07.12Fagetum silvaticaeÉK30
ŞarduMagyarsárdContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1991-1992Coldea, Gh. şi Pop, A.1991.07.11Geranio-Trifolietum alpestrisDK5
ŞarduMagyarsárdContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1991-1992Coldea, Gh. şi Pop, A.1991.07.11Geranio-Trifolietum alpestrisD5
ŢagaCegeErdészeti Kísérletek 1945-1946Soó R.erdő
ŢagaPujon-CegeTisztáserdőAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/Querceto-Carpinetum transs. Praerossicum Soó. 00
Baia de ArieşAranyosbányaDl.MăguliceaContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1971Pop, I.1971Luzulo-Quercetum petraeaeDK
Baia de ArieşAranyosbányaDl.MăguliceaContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1971Pop, I.1971Luzulo-Quercetum petraeaeD
Baia de ArieşAranyosbányaDl.MăguliceaContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1971Pop, I.1971Luzulo-Quercetum petraeaeDK
Baia de ArieşAranyosbányaPiatra BăiiContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1971Pop, I.1971Carpino-FagetumÉ50
Baia de ArieşAranyosbányaPiatra BăiiContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1971Pop, I.1971Deschampsio flexuosae-Fagetum transsilvanicumNy35
Baia de ArieşAranyosbányaPiatra BăiiContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1971Pop, I.1971Deschampsio flexuosae-Fagetum transsilvanicumÉ35
Baia de ArieşAranyosbányaPiatra BăiiContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1971Pop, I.1971Alnetum incaneÉny30
Baia de ArieşAranyosbányaPoalele dealului MăguliceaContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1971Pop, I.1971 Querco petreae-CarpinetumD, Dny25
BaldaMezőbándSărmaşuErdészeti Kísérletek 1945-1946Soó R.erdő
BădeştiBádokVultureniErdészeti Kísérletek 1945-1946Soó R.erdő
BădeştiBádokAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/erdő/Quercetum roboris-sessiliflorae transs. Praerossicum SoóDNy 0-10
BădeştiKide-BádokKopaszdombAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/erdő/Quercetum roboris-sessiliflorae transs. Praerossicum SoóDNy 0-20
Băgău-CiumbrudMagyarbagó-CsombordContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1991-1992Coldea, Gh. şi Pop, A.1991.08.28Stachyo-Melampyretum bihariensiK5
BerchieşBerkenyesFrataErdészeti Kísérletek 1945-1946Soó R., Freyn 1881nyománerdő
BistriţaBeszterceContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1974Hodişan, I. şi Hodişan, V.1974Luzulo-Fagetum transsilvanicumD45
BistriţaBeszterceContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1974Hodişan, I. şi Hodişan, V.1974Luzulo-Fagetum transsilvanicumDK25
BistriţaBeszterceContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1974Hodişan, I. şi Hodişan, V.1974Carpino-FagetumD40
BistriţaBeszterceContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1974Hodişan, I. şi Hodişan, V.1974Carpino-FagetumDK40
BistriţaBeszterceContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1974Hodişan, I. şi Hodişan, V.1974Carpino-FagetumK25
BistriţaBeszterceContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1974Hodişan, I. şi Hodişan, V.1974Carpino-FagetumK30
BistriţaBeszterceContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1974Hodişan, I. şi Hodişan, V.1974Carpino-FagetumÉK40
BlajBalázsfalvaPădurea OaşContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1969Raţiu, O., Kovács, A. şi Silaghi, Gh.1963.06.06Quercetum roboris-petraeaeÉK5
BlajBalázsfalvaPădurea MişcaContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1969Raţiu, O., Kovács, A. şi Silaghi, Gh.1963.06.06Quercetum roboris-petraeae
BlajBalázsfalvaPădurea CărbunariContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1969Raţiu, O., Kovács, A. şi Silaghi, Gh.1963.06.06Quercetum roboris-petraeae
BlajBalázsfalvaPădurea CărbunariContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1969Raţiu, O., Kovács, A. şi Silaghi, Gh.1963.06.06Quercetum roboris-petraeaeK10
BlajBalázsfalvaPădurea CărbunariContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1969Raţiu, O., Kovács, A. şi Silaghi, Gh.1963.06.05Quercetum roboris-petraeaeK15
BlajBalázsfalvaPădurea CărbunariContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1969Raţiu, O., Kovács, A. şi Silaghi, Gh.1963.06.05Quercetum roboris-petraeaeK15
BlajBalázsfalvaCărbunariContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1964Borza, Al., Lupşa, V.1964
BlajBalázsfalvaOaşContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1964Borza, Al., Lupşa, V.1964
BobâlnaAlparétPuszahegyScripta Botanica Muzei Transsilvanica 1942Hargitai Z.1942Quercetum petreaeD
Bogatu Român Oláhbogátpădurea BărcuContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1977Cristea, V.1974.08.18Quercetum robori-petraeaeK10
Bogatu Român Oláhbogátpădurea BărcuContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1977Cristea, V.1974.08.18Quercetum robori-petraeaeÉK10
BonţidaBonchidaBánffyparkHajdu Zs.2004.07.1815
BonţidaBonchidaFenyves erdőHajdu Zs.2004.07.13Dny50
BonţidaBonchidaŐrhegy (Bánffy park)Ann. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/erdő/Quercetum roboris-sessiliflorae transs. Praerossicum SoóÉK 0-20
BonţidaBonchidaŐrhegy (Bánffy park)Ann. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/erdő/Quercetum roboris-sessiliflorae transs. Praerossicum SoóDK 10-20
BorsaKolozsborsaAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/erdő/Quercetum roboris-sessiliflorae transs. Praerossicum SoóÉK 0-20
BozedBazédOcrotirea naturii şi a mediului înconjurător 1991/1-2Oroian, S.1989.09.16Carpino-Quercetum roborisÉNy5
BozedBazédOcrotirea naturii şi a mediului înconjurător 1991/1-2Oroian, S.1989.09.16Carpino-Quercetum roborisDny10
BozedBazédRâciuErdészeti Kísérletek 1945-1946Soó R.erdő
CăianuKályán-Kolozsi farmerdőSzabó A. n.k.a2003. 09. 09.kevert tölgyesÉ/plató
Cheile Aiudului (Între Poiana şi Vălişoara)Enyedi szoros (Kőköz)Contribuţii Botanice, Cluj Napoca 1965Gergely, I. şi Raţiu, F.1965Festucetum sulcataeD15
Cheile Aiudului (Între Poiana şi Vălişoara)Enyedi szoros (Kőköz)"Bogza Poienarilor"Contribuţii Botanice, Cluj Napoca 1965Gergely, I. şi Raţiu, F.1965Quercetum petraeaeNy
ChideaKideErdészeti Kísérletek 1945-1946Soó R.erdő
ChideaKideBiszóhegyAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/erdő/Quercetum roboris-sessiliflorae transs. Praerossicum Soó0 0-5
ChideaKideBiszóhegyAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/erdő/Quercetum roboris-sessiliflorae transs. Praerossicum SoóÉK 0-10
ChideaKideBiszóhegyAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/erdő/Quercetum roboris-sessiliflorae transs. Praerossicum Soó0 0-5
ChideaKideBiszóhegyAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/erdő/Quercetum roboris-sessiliflorae transs. Praerossicum SoóÉK 0-10
ChiochisKékesErdészeti Kísérletek 1945-1946Soó R.erdő
CisnădieNagydisznódPăd.BuchseitenStudii şi Comunicări - Sibiu 1973Schneider-Binder, E.1973Luzulo-Quercetum petraeae
CisnădieNagydisznódValea ReceStudii şi Comunicări - Sibiu 1973Schneider-Binder, E.1970erdő/Querco petraeae-Carpinetum Soó et Pócs 1957 transsilvanicum Soó 1957ÉK15
CisnădieNagydisznódPădurea Catrinei, pe versantul drept al văii ReciStudii şi Comunicări - Sibiu 1973Schneider-Binder, E.1970erdő/Querco petraeae-Carpinetum Soó et Pócs 1957 transsilvanicum Soó 1957Ény10
CisnădieNagydisznódPădurea CatrineiStudii şi Comunicări - Sibiu 1973Schneider-Binder, E.1970erdő/Querco petraeae-Carpinetum Soó et Pócs 1957 transsilvanicum Soó 195700
CisnădieNagydisznódPădurea CatrineiStudii şi Comunicări - Sibiu 1973Schneider-Binder, E.1970erdő/Querco petraeae-Carpinetum Soó et Pócs 1957 transsilvanicum Soó 195700
CisnădioaraKisdisznódStudii şi Comunicări - Sibiu 1973Schneider-Binder, E.1970.09.11Querco petreae-CarpinetumÉ10
CisnădioaraKisdisznódValea ReceStudii şi Comunicări - Sibiu 1973Schneider-Binder, E.1970.08.02Querco petreae-CarpinetumÉK15
CisnădioaraKisdisznódDl.CuculuiStudii şi Comunicări - Sibiu 1973Schneider-Binder, E.1970.09.11Querco petreae-Carpinetum
CisnădioaraKisdisznódPăd CisnădioareiStudii şi Comunicări - Sibiu 1973Schneider-Binder, E.1970.09.11Querco petreae-CarpinetumÉ15
CisnădioaraKisdisznódPăd CatrineiStudii şi Comunicări - Sibiu 1973Schneider-Binder, E.1970.08.02Querco petreae-CarpinetumÉNy10
CisnădioaraKisdisznódPăd CatrineiStudii şi Comunicări - Sibiu 1973Schneider-Binder, E.1970.08.02Querco petreae-Carpinetum
CisnădioaraKisdisznódPăd CatrineiStudii şi Comunicări - Sibiu 1973Schneider-Binder, E.1970.08.02Querco petreae-Carpinetum
CisnădioaraKisdisznódStudii şi Comunicări - Sibiu 1973Schneider-Binder, E.1973Luzulo-Quercetum petraeae
CisnădioaraKisdisznódStudii şi Comunicări - Sibiu 1973Schneider-Binder, E.1973Luzulo-Quercetum petraeae
CisnădioaraKisdisznódValea Pârâului ArgintiuStudii şi Comunicări - Sibiu 1973Schneider-Binder, E.1969.10.15Deschampsio flexuosae-FagetumK30
CisnădioaraKisdisznódPădurea Cisnădioarei, pe coama Grafenreeg, lângă fâneţele ŞevişuluiStudii şi Comunicări - Sibiu 1973Schneider-Binder, E.1970erdő/Querco petraeae-Carpinetum Soó et Pócs 1957 transsilvanicum Soó 1957É10
CisnădioaraKisdisznódPădurea Cisnădioarei, GrafenreegStudii şi Comunicări - Sibiu 1973Schneider-Binder, E.1970erdő/Querco petraeae-Carpinetum Soó et Pócs 1957 transsilvanicum Soó 1957É15
CisnădioaraKisdisznódPădurea Cisnădioarei, dealul CuculuiStudii şi Comunicări - Sibiu 1973Schneider-Binder, E.1970erdő/Querco petraeae-Carpinetum Soó et Pócs 1957 transsilvanicum Soó 195700
CisnădioaraKisdisznódValea pârâului Argintiu la MallseifenStudii şi Comunicări - Sibiu 1973Schneider-Binder, E.1969erdő/Deschampsio flexuosae-Fagetum Soó 1962 Transsilvanicum Soó 1962É35
CisnădioaraKisdisznódStudii şi Comunicări - Sibiu 1973Schneider-Binder, E.1973?erdő/Luzulo (albidae)-Quercetum petraeae
CisnădioaraKisdisznódValea pârâului Argintiu la MallseifenStudii şi Comunicări - Sibiu 1973Schneider-Binder, E.1969erdő/Deschampsio flexuosae-Fagetum Soó 1962 Transsilvanicum Soó 1962ÉÉK10
CiumăfaiaCsomafájaPăd.de pe DealHajdu Zs.2004.07.15D-DK30
ClujKolozsvárFejérdi e., Diószegi e.Erdészeti Kísérletek 1945-1946Soó R.erdő
ClujKolozsvárFăgetContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1991-1992Coldea, Gh. şi Pop, A.1991.08.26Stachyo-Melampyretum bihariensiÉ5
ClujKolozsvárPădurea BaciuContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1987Coldea, Gh. şi Pop, A.1985.07.05Lathyro halersteinii-CarpinetumDNy8
ClujKolozsvárPădurea LombContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1987Coldea, Gh. şi Pop, A.1984.10.25Melampyro bihariense-CarpinetumD5
ClujKolozsvárPădurea LombContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1987Coldea, Gh. şi Pop, A.1984.10.25Melampyro bihariense-CarpinetumDK15
ClujKolozsvárPădurea BaciuContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1987Coldea, Gh. şi Pop, A.1985.07.05Lathyro halersteinii-CarpinetumDNy10
ClujKolozsvárMihăieştiContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1987Coldea, Gh. şi Pop, A.1983.10.02Lathyro halersteinii-CarpinetumÉ5
ClujKolozsvárMihăieştiContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1987Coldea, Gh. şi Pop, A.1983.10.02Lathyro halersteinii-CarpinetumÉ5
ClujKolozsvárBaciuContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1987Coldea, Gh. şi Pop, A.1983.09.16Lathyro halersteinii-CarpinetumDNy15
ClujKolozsvárBaciuContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1987Coldea, Gh. şi Pop, A.1983.09.16Lathyro halersteinii-CarpinetumDNy15
ClujKolozsvárÎntre Baciu şi SuceagContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1987Coldea, Gh. şi Pop, A.1977.06.17Lathyro halersteinii-CarpinetumDNy5
ClujKolozsvárSuceagContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1987Coldea, Gh. şi Pop, A.1977.06.17Lathyro halersteinii-CarpinetumDNy5
ClujKolozsvárPădurea CoruşContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1987Coldea, Gh. şi Pop, A.1977.06.17Lathyro halersteinii-CarpinetumK5
ClujKolozsvárPădurea CoruşContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1987Coldea, Gh. şi Pop, A.1977.06.17Lathyro halersteinii-Carpinetum
ClujKolozsvárAghireşu spre CorneştiContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1987Coldea, Gh. şi Pop, A.1976.07.17 Carpino-Quercetum cerrisDNy20
ClujKolozsvárTopa MicăContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1987Coldea, Gh. şi Pop, A.1977.06.08 Carpino-Quercetum cerrisÉK7
ClujKolozsvárTopa MicăContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1987Coldea, Gh. şi Pop, A.1977.06.08 Carpino-Quercetum cerrisÉK13
ClujKolozsvárAghireşu spre CorneştiContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1987Coldea, Gh. şi Pop, A.1976.07.16 Carpino-Quercetum cerrisDNy15
ClujPlecicaDl.PlecicaContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1971Pop, I.1971Luzulo-Quercetum petraeaeÉny
ClujKolozsvárMonostori erdőContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1970Kovács A. et al.1967-1969erdő/Querco (petreae)-Carpinetum transsilvanicum Borza 1941ÉK 10-15
ClujKolozsvárMonostori erdőContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1970Kovács A. et al.1967-1969erdő/Genisto (tinctoriae)-Quercetum petraea Klika 1932 transsilvanicum Gergely 1964ÉK 10-15
ClujKolozsvárMonostori erdőContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1970Kovács A. et al.1967-1969erdő/Genisto (tinctoriae)-Quercetum petraea Klika 1932 transsilvanicum Gergely 1965DNy21-25
ClujKolozsvárpădurea LombContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1968Kovács, A.,Coldea, Gh., Korodi Gál, I., Kiss Şt. şi Drăgan-Bularda, M. 1967.08.16Quercetum robori-petraeaeK10
ClujKolozsvárpădurea LombContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1968Kovács, A.,Coldea, Gh., Korodi Gál, I., Kiss Şt. şi Drăgan-Bularda, M. 1967.08.16Quercetum robori-petraeaeD15
ClujKolozsvárpădurea LombContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1968Kovács, A.,Coldea, Gh., Korodi Gál, I., Kiss Şt. şi Drăgan-Bularda, M. 1967.07.05Quercetum robori-petraeaeK10
ClujKolozsvárpădurea LombContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1968Kovács, A.,Coldea, Gh., Korodi Gál, I., Kiss Şt. şi Drăgan-Bularda, M. 1967.07.05Quercetum robori-petraeaeD15
ClujKolozsvárpădurea LombContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1968Kovács, A.,Coldea, Gh., Korodi Gál, I., Kiss Şt. şi Drăgan-Bularda, M. 1967.06.15Quercetum robori-petraeaeD15
ClujKolozsvárpădurea LombContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1968Kovács, A.,Coldea, Gh., Korodi Gál, I., Kiss Şt. şi Drăgan-Bularda, M. 1967.06.15Quercetum robori-petraeaeK10
ClujKolozsvárpădurea LombContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1968Kovács, A.,Coldea, Gh., Korodi Gál, I., Kiss Şt. şi Drăgan-Bularda, M. 1967.05.18Quercetum robori-petraeaeD15
ClujKolozsvárpădurea LombContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1968Kovács, A.,Coldea, Gh., Korodi Gál, I., Kiss Şt. şi Drăgan-Bularda, M. 1967.05.18Quercetum robori-petraeaeK10
ClujKolozsvárpădurea LombContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1968Kovács, A.,Coldea, Gh., Korodi Gál, I., Kiss Şt. şi Drăgan-Bularda, M. 1967.04.27Quercetum robori-petraeaeK10
ClujKolozsvárpădurea LombContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1968Kovács, A.,Coldea, Gh., Korodi Gál, I., Kiss Şt. şi Drăgan-Bularda, M. 1967.04.27Quercetum robori-petraeaeD15
ClujKolozsvárV.PopeştilorContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1964Csűrös-Káptalan, M.1964?erdő/Querceto-CarpinetumK15
ClujKolozsvárSzt.Pál tetőAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/Quercetum roboris-sessiliflorae transsilvanicum SoóÉ 0-10
ClujKolozsvárSignito:Szénégető, GorbóvölgyAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/Quercetum roboris-sessiliflorae transsilvanicum SoóNy 10-20
ClujKolozsvárSzt.Pál tetőAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/Quercetum roboris-sessiliflorae transsilvanicum SoóD
ClujKolozsvárLomb: Városerdő - VárosmajorAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/Quercetum roboris-sessiliflorae transsilvanicum Soó00
ClujKolozsvárLomb: Városerdő - VárosmajorAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/Quercetum roboris-sessiliflorae transsilvanicum Soó00
ClujKolozsvárLomb: Városerdő - VárosmajorAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/Quercetum roboris-sessiliflorae transsilvanicum Soó00
ClujKolozsvárLomb: Városerdő - AszupatakAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/Quercetum roboris-sessiliflorae transsilvanicum SoóDNy 10-20
ClujKolozsvárLomb: Városerdő - AszupatakAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/Quercetum roboris-sessiliflorae transsilvanicum SoóNy 20-30
ClujKolozsvárHója - KányafőAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/Quercetum roboris-sessiliflorae transsilvanicum SoóD 0-10
ClujKolozsvárSzénafüvek "Morgósarka", pars australis silvae Fejérdi e.Ann. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/Querceto-Carpinetum transs. Praerossicum Soó. ÉÉNy 0-20
ClujKolozsvárSzénafüvek "Morgósarka", pars australis silvae Fejérdi e.Ann. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/Querceto-Carpinetum transs. Praerossicum Soó. ÉÉNy 0-20
ClujKolozsvárPlecskavölgy "Szénégető"Ann. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/Fagetum (Fageto-Carpinetum) transsilvanicum Soó (1930-4)ÉÉK 5-20
ClujKolozsvárSzénafű: Morgósarka, margines austr. Silvae Fejérdi eAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/erdő/Quercetum roboris-sessiliflorae transs. Praerossicum SoóÉ 0-5
ClujKolozsvárSzénafű: Morgósarka, margines austr. Silvae Fejérdi eAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/erdő/Quercetum roboris-sessiliflorae transs. Praerossicum SoóÉ 0-5
ClujKolozsvárPlecskavölgy "Signito"Ann. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/erdő/Querceto-Carpinetum transsilvanicum SoóÉK 5-20
ClujKolozsvárVároserdő, ad rivum AszúpatakAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/erdő/Querceto-Carpinetum transsilvanicum SoóNyDNy 10-20
ClujKolozsvárLombi hegyAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/erdő/Querceto-Carpinetum transsilvanicum SoóNyDNy 10-20
CodleaFeketehalomMţii PerşaniContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1971Pop, I.1971Luzulo-Quercetum petraeaeDNY
CodruCodru-MomaContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1971Pop, I.1971Luzulo-Quercetum petraeaeK
CojocnaKolozsErdészeti Kísérletek 1945-1946Soó R.erdő
CojocnaKolozsTemplomerdőAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/Querceto-Carpinetum transs. Praerossicum Soó. ÉÉNy 0-10
CojocnaKolozsTemplomerdőAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/erdő/Quercetum roboris-sessiliflorae transs. Praerossicum SoóÉÉNy 0-10
ColţeştiTorockószentgyörgyGisteagContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1962Gergely, I.1957-1962Genisto-Quercetum petraeaeDNy25
ColţeştiTorockószentgyörgyAlsókisnyálókőContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1962Gergely, I.1957-1962Tilieto-FraxinetaÉ60
ColţeştiTorockószentgyörgyAlsókisnyálókőContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1962Gergely, I.1957-1962Tilieto-FraxinetaNy75
ColţeştiTorockószentgyörgyPădurea DomneascăContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1962Gergely, I.1957-1962Genisto-Quercetum petraeaeDNy20
ColţeştiTorockószentgyörgyContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1962Gergely, I.1957-1962Cariceto-Quercetum petraeaeDK15
ColţeştiTorockószentgyörgySzéperdőContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1962Gergely, I.1957-1962Genisto-Quercetum petraeaeÉny15
ColţeştiTorockószentgyörgyContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1962Gergely, I.1957-1962Cariceto-Quercetum petraeaeDny6
ColţeştiTorockószentgyörgyContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1962Gergely, I.1957-1962Cariceto-Quercetum petraeaeDny9
ColţeştiTorockószentgyörgyContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1962Gergely, I.1957-1962Cariceto-Quercetum petraeaeK2
CorpadeaKorpádErdészeti Kísérletek 1945-1946Soó R.erdő
CorpadeaKorpádFata PetriiAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/erdő/Quercetum roboris-sessiliflorae transs. Praerossicum SoóÉ 0-5
CoruşuBács-KóródMalomgáthegy, Bácsi Szénafű felettAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/Quercetum roboris-sessiliflorae transsilvanicum SoóDK 0-10
CoruşuBács-KóródMalomgáthegy, Bácsi Szénafű felettAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/Quercetum roboris-sessiliflorae transsilvanicum SoóDNy 10-20
CoruşuBács-KóródMalomgáthegy, Bácsi Szénafű felettAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/Quercetum roboris-sessiliflorae transsilvanicum SoóDNy 10-20
CoruşuBács-KóródMalomgáthegyAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/Quercetum roboris-sessiliflorae transsilvanicum SoóDK
CoruşuBács-KóródMalomgáthegy, Bácsi Szénafű felettAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/Quercetum roboris-sessiliflorae transsilvanicum SoóDK 0-10
CoruşuBács-KóródMalomgáthegyAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/Quercetum roboris-sessiliflorae transsilvanicum SoóDK
CoruşuBács-KóródMalomgáthegyAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/Quercetum roboris-sessiliflorae transsilvanicum SoóDNy
CoruşuBács-KóródMalomgáthegyAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/Quercetum roboris-sessiliflorae transsilvanicum SoóDNy
CoruşuKóródHétölesfa-CsipkésárokAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/Quercetum roboris-sessiliflorae transsilvanicum SoóD
CoruşuKóródHétölesfa-CsipkésárokAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/Quercetum roboris-sessiliflorae transsilvanicum SoóD
CristianKeresztényszigetStudii şi Comunicări - Sibiu 1973Schneider-Binder, E.1973Luzulo-Quercetum petraeae
CristianKeresztényszigetStudii şi Comunicări - Sibiu 1973Schneider-Binder, E.1973?erdő/Luzulo (albidae)-Quercetum petraeae
CuşmaKucsmaPiatra CuşmeiContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1988Mititelu, D., Mureşan, L., Lădar, C. 1988Symphyto cordato-Fagetum
CutKútfalvapădurea HeninguluiContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1977Cristea, V.1976.08.16Quercetum robori-petraeaeK10
CutKútfalvadeasupra viilorContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1977Cristea, V.1974.05.31Quercetum robori-petraeaeÉny10
CutKútfalvapădurea HeninguluiContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1977Cristea, V.1976.08.16Quercetum robori-petraeaeDK5
Daia RomânăDályape valea Staua RetiiContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1977Cristea, V.1976.08.13Quercetum robori-petraeaeÉny7
Daia RomânăDályaîn dreapta văii "gura Bancului"Contribuţii Botanice, Cluj Napoca 1977Cristea, V.1976.08.13 Querco petreae-CarpinetumÉ20
Daia RomânăDályapădurea "Gorgan"Contribuţii Botanice, Cluj Napoca 1977Cristea, V.1976.08.13 Querco petreae-CarpinetumÉK10
DârjaKide-MagyarderzsePanticeuAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/erdő/Quercetum roboris-sessiliflorae transs. Praerossicum SoóDNy 10-20
DârjaKide-MagyarderzseSzélesbércAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/erdő/Quercetum roboris-sessiliflorae transs. Praerossicum SoóD 0-15
DăbâcaDobokaErdészeti Kísérletek 1945-1946Soó R.erdő
DeceaMarosdécse-ÖrményesfélútonSzabó A. n.k.a2003. 09. 10.molyhos tölgyes DNy20-25
DeceaMarosdécseDealul GabrianuluiContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1960Gergely, I.1960?erdő/Quercetum roboris-petraeae praerossicum K3
DeceaMarosdécseDealul GabrianuluiContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1960Gergely, I.1960?erdő/ Querceto (pubescentis)-Lithospermetum dacicumD5
DezmirDezmérDezméri erdőSzabó A. n.k.a2004.05.22.kevert tölgyesÉÉK
DezmirDezmérApahidaErdészeti Kísérletek 1945-1946Soó R.erdő
DezmirDezmérDezméri-eContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1969Kovács A. et al.erdő/Quercetum roboris-petreae Borza 1928É,Ny,Ény,DNy,DK 5-35
DezmirSzamosfalva-DezmérPuc-erdőAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/Querceto-Carpinetum transs. Praerossicum Soó. ÉÉNy 20-30
DezmirSzamosfalva-DezmérPuc-erdőAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/Querceto-Carpinetum transs. Praerossicum Soó. ÉÉNy 20-30
DezmirSzamosfalva-DezmérPuc-erdőAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/Querceto-Carpinetum transs. Praerossicum Soó. ÉÉNy 20-30
DezmirSzamosfalva-DezmérPuc-e.Ann. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/erdő/Quercetum roboris-sessiliflorae transs. Praerossicum SoóÉÉNy 10-20
DoştatHosszútelkedl.PresăciiContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1977Cristea, V.1974.08.19Quercetum robori-petraeaeÉÉK10-15
FăgăraşFogarasTufaContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1964Ciurchea, M.1964.06.11Quercetum petreaeÉK2
FăgăraşFogarasObîrşiaContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1964Ciurchea, M.1964.06.11Quercetum petreaeDK10
FăgăraşFogarasObîrşiaContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1964Ciurchea, M.1964.06.11Quercetum petreaeK10
FăgăraşFogarasPădurea DosuluiContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1964Ciurchea, M.1964.06.10Quercetum petreaeD10
FăgăraşFogarasPădurea DosuluiContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1964Ciurchea, M.1964.06.09Quercetum petreaeDny5
FăgăraşFogarasPădurea DosuluiContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1964Ciurchea, M.1964.06.10Quercetum petreaeDK5
FăgăraşFogaraspicul PăduriiContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1964Ciurchea, M.1964.06.08Quercetum petreaeNy5
FăgăraşFogarasDealul VeghiuluiContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1964Ciurchea, M.1964.06.11Querceto-CarpinetumDK5
FeiurdeniDiószeg/Fejérd?Fejérdi fogadóAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/Querceto-Carpinetum transs. Praerossicum Soó. KDK 0-10
FeiurdeniDiószeg/Fejérd?Fejérdi fogadóAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/Querceto-Carpinetum transs. Praerossicum Soó. KDK 0-10
FeleacFelekMalomvölgyContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1962Csűrös-Káptalan, M.1956-1958erdő/Querceto-CarpinetumD 15-20
FeleacFelekMalomvölgyContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1962Csűrös-Káptalan, M.1956-1958erdő/Quercetum roboris-sessiliflorae transsilvanicumDK10
FeleacFelekMalomvölgyContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1962Csűrös-Káptalan, M.1956-1958erdő/Fageto-Carpinetum transsilvanicumÉ 6-8
FloreştiSzászfenesLeányvárAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/Quercetum roboris-sessiliflorae transsilvanicum SoóKÉK 20-30
FundăturaSzamosjenőIclodErdészeti Kísérletek 1945-1946Soó R.erdő
FundăturaBonchida-SzamosjenőJenői e.Ann. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/erdő/Quercetum roboris-sessiliflorae transs. Praerossicum SoóÉNY 10-20
FundăturaBonchida-SzamosjenőJenői-eAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/Querceto-Carpinetum transs. Praerossicum Soó. ÉNy 10-30
Gârbova de SusFelsőorbóValea GruiuluiContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1968Gergely, I.1968
Gârbova de SusFelsőorbóValea GruiuluiContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1968Gergely, I.1967.08.17Quercetum petreae-Carpinetum transsilvanicumDny35
Gârbova de SusFelsőorbóValea GruiuluiContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1968Gergely, I.1967.08.17Genisto-Quercetum petraeaeDNy40
Gârbova de SusFelsőorbóValea GruiuluiContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1968Gergely, I.1967.08.17Genisto-Quercetum petraeaeÉ20
Gârbova de SusFelsőorbóValea GruiuluiContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1968Gergely, I.1967.08.17Genisto-Quercetum petraeaeDK10
Gârbova de SusFelsőorbóValea GruiuluiContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1968Gergely, I.1967.08.17Genisto-Quercetum petraeaeD10
Gârbova de SusFelsőorbóValea GruiuluiContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1968Gergely, I.1967.08.17Genisto-Quercetum petraeaeÉK6
Gârbova de SusFelsőorbóValea GruiuluiContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1968Gergely, I.1967.08.17Genisto-Quercetum petraeaeD20
GãdãlinKötelendKötelendi e., az országút mellettSzabó A. n.k.aerdő
GherlaSzamosújvárPăd.GherliiHajdu Zs.2004.07.16DK-K20
GherlaSzamosújvárErdészeti Kísérletek 1945-1946Soó R.erdő
GilăuGyaluDl.CorabiaContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1971Pop, I.1971Luzulo-Quercetum petraeaeD, Ny
GilăuGyaluVárerdőAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/Quercetum sessiliflorae myrtilletosumK
GilăuGyaluVárerdőAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/Quercetum roboris-sessiliflorae transsilvanicum SoóK 10-20
GilăuGyaluVárerdőAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/Quercetum roboris-sessiliflorae transsilvanicum Soó00
GilăuGyaluVárerdőAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/Quercetum roboris-sessiliflorae transsilvanicum SoóDK 10-20
GilăuGyaluVárerdőAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/Quercetum roboris-sessiliflorae transsilvanicum SoóDK 10-20
GilăuGyaluVárerdőAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/erdő/Querceto-Carpinetum transsilvanicum SoóD 10-20
GilăuGyaluVárerdőAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/erdő/Querceto-Carpinetum transsilvanicum SoóD 10-20
GilăuGyaluVárerdőAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/erdő/Querceto-Carpinetum transsilvanicum SoóD 10-20
GilăuGyaluVárerdőAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/erdő/Querceto-Carpinetum transsilvanicum SoóD 10-20
GilăuGyaluVárerdőAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/erdő/Querceto-Carpinetum transsilvanicum SoóD 10-20
GilăuGyaluVárerdőAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/erdő/Querceto-Carpinetum transsilvanicum SoóD 10-20
GilăuGyaluVárerdőAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/erdő/Querceto-Carpinetum transsilvanicum SoóD 10-20
GilăuGyaluVárerdőAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/erdő/Querceto-Carpinetum transsilvanicum SoóD 10-20
GiulaKolozsgyulaPăd.de pe DealHajdu Zs.2004.07.15ÉK25
GodineştiGodinesdVf.PietriceauaContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1964Pop, I., Hodişan, I.1964 Quercetum petreae-cerrisDK25
GodineştiGodinesdContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1964Pop, I., Hodişan, I.1964Fagetum silvaticaeÉ25
GodineştiGodinesdPiatra MareContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1964Pop, I., Hodişan, I.1964 Quercetum petreae-cerrisD
Hăpria Oláhherepepădurea DumbravaContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1977Cristea, V.1976.08.16 Querco petreae-CarpinetumÉ10
Hăpria Oláhherepepădurea DumbravaContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1977Cristea, V.1976.08.16 Querco petreae-CarpinetumK10
Hăpria OláhherepeContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1977Cristea, V.1976.08.14 Querco petreae-CarpinetumÉÉNy10
HăpriaOláhherepela liziera păduriContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1977Cristea, V.1976.08.16 Litospermo-Quercetum pubescentisD10
Hărpia–DumitraOláhherepe-Demeterpatakaîn dreapta drumului Contribuţii Botanice, Cluj Napoca 1977Cristea, V.1976.08.16 Querco petreae-CarpinetumÉ10
Hărpia–DumitraOláhherepe-Demeterpatakaîn dreapta drumului Contribuţii Botanice, Cluj Napoca 1977Cristea, V.1976.08.14 Querco petreae-CarpinetumÉÉNy7
HodoşHódosHodoş-BobogdanaContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1971Pop, I.1971Luzulo-Quercetum petraeaeD, K
HuedinBazinul HuedinVîrful BogdanaContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1969Csűrös, Şt., Resmeriţă, I. şi Csűrös-Káptalan, M.1969Abieti-FagetumDK40
HuedinBazinul HuedinVîrful BogdanaContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1969Csűrös, Şt., Resmeriţă, I. şi Csűrös-Káptalan, M.1969Abieti-FagetumÉ25
HuedinBazinul HuedinVîrful BogdanaContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1969Csűrös, Şt., Resmeriţă, I. şi Csűrös-Káptalan, M.1969Abieti-FagetumK45
HuedinBazinul HuedinVîrful BogdanaContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1969Csűrös, Şt., Resmeriţă, I. şi Csűrös-Káptalan, M.1969Abieti-FagetumÉ-Ény30
IacobeniMezőszentjakabSzt. Jakabi erdő, É.Szabó A. n.k.aerdő
Iara de MureşMarosjáraa falutól Ny-ra eső erdő Szabó A. n.k.a2004.04.28.gyertyános-tölgyesDNy
Iara de MureşMarosjáraa falutól Ny-ra eső erdőSzabó A. n.k.a2004.04.28.gyertyános-tölgyesÉ
Jucu de SusFelsőzsukPăd.SatuluiHajdu Zs.2004.07.12DK10
Lechinţa MaroslekencePăd.SatuluiHajdu Zs.2004.07.26É40
LivezileÚrházaContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1962Gergely, I.1957-1962Carpineto-QuercetaK2
Măgina Muzsnaházavalea NeamuluiContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1968Gergely, I.1967.08.18Quercetum petreae-Carpinetum transsilvanicumD30
Măgina MuzsnaházaDealul BaiaContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1968Gergely, I.1967.08.16Querco petreae-cerrisD95
Măgina MuzsnaházaDealul BaiaContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1968Gergely, I.1967.08.18Querco petreae-cerrisD25
Măgina Muzsnaházalîngă drumContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1968Gergely, I.1967.08.18Genisto-Quercetum petraeaeÉ30
Măgina MuzsnaházaPădurea ŞcoliiContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1968Gergely, I.1967.08.16Carpino-FagetumNy25
Măgina MuzsnaházaDealul Pădurea ŞcoliiContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1968Gergely, I.1967.08.16 Lathyro-FagetumÉ25
Măgina Muzsnaházade asupra cabanei turistice SlobodaContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1968Gergely, I.1967.08.17Genisto-Quercetum petraeaeK20
Măgina Muzsnaházape Culmea Dealul Pădurea ŞcoliiContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1968Gergely, I.1967.08.16Carpino-FagetumD3
Măgina MuzsnaházaDealul Pădurea ŞcoliiContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1968Gergely, I.1967.08.16 Lathyro-FagetumNy25
MăginaMuzsnaházadl.BurnilorContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1968Gergely, I.1967.08.17PlantaţiiNy40
Mţii TrascăuluiTorockói havasokMţii TrascăuluiContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1971Pop, I.1971Luzulo-Quercetum petraeaeK, D
MeraMéraContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1971Pop, I.1971Luzulo-Quercetum petraeaeDNY
MeraMéraGánáshegy, Bodonkúti völgybenAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/Quercetum roboris-sessiliflorae transsilvanicum SoóK 5-20
MeraMéraSzumurduk - VálasztóhegyAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/Quercetum roboris-sessiliflorae transsilvanicum SoóD 5-20
MeraMéraSzumurduk: SzőllőfűAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/Quercetum roboris-sessiliflorae transsilvanicum SoóDK 0-10
Mintiu GherliiSzamosújvárnémetiErdészeti Kísérletek 1945-1946Soó R.erdő
MirăslăuMiriszlóaz állomás fölöttSzabó A. n.k.a2003. 09. 10.molyhos tölgyesDK
MirăslăuMiriszlóContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1962Gergely, I.1957-1962Carpineto-QuercetaÉ10
MirislăuMiriszlóîntre Decea şi Mirislău, pe o pantă SContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1960Gergely, I.1960?erdő/ Querceto (pubescentis)-Lithospermetum dacicumD15
MociuMócsMócsi hegy, a fenyves mellettSzabó A. n.k.aerdő
MohuMóhDL.BisericaTomiiStudii şi Comunicări - Sibiu 1973Schneider-Binder, E.1973Luzulo-Quercetum petraeae
MohuMóhPădurea Tufa MohuluiStudii şi Comunicări - Sibiu 1973Schneider-Binder, E.1973Luzulo-Quercetum petraeae
MohuMóhPădurea Tufa MohuluiStudii şi Comunicări - Sibiu 1973Schneider-Binder, E.1973?erdő/Luzulo (albidae)-Quercetum petraeae
MohuMóhdealul Biserica TomiiStudii şi Comunicări - Sibiu 1973Schneider-Binder, E.1973?erdő/Luzulo (albidae)-Quercetum petraeae
Munţii TrascăuluiTorockói havasokPartea NordicăContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1970Gergely, I.1970Caricetum humilis
NetuşNetusContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1962Csűrös, Şt., Kovács, A.1961.06.14Quercetum roboris-petraeaeNy15
NetuşNetusContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1962Csűrös, Şt., Kovács, A.1961.06.14Quercetum roboris-petraeaeK5 - 6
NetuşNetusContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1962Csűrös, Şt., Kovács, A.1961.06.14Quercetum roboris-petraeaeK10
NiculaFüzesmikolaPăd.HisuHajdu Zs.2004.07.16ÉK40
NiculaFüzesmikolaad monateriumErdészeti Kísérletek 1945-1946Soó R.erdő
NiculaFüzesmikolamagis procul a monasterioAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/Querceto-Carpinetum transs. Praerossicum Soó. É 10-30
NiculaFüzesmikolamagis procul a monasterioAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/Querceto-Carpinetum transs. Praerossicum Soó. É 10-30
NiculaFüzesmikolamagis procul a monasterioAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/Querceto-Carpinetum transs. Praerossicum Soó. É 10-30
NiculaFüzesmikolasupra pagumAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/Fagetum (Fageto-Carpinetum) transsilvanicum Soó (1930-4)É 10-30
NiculaFüzesmikolaHangyavárAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/erdő/Quercetum roboris-sessiliflorae transs. Praerossicum SoóDNy
NiculaFüzesmikolaHangyavárAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/erdő/Quercetum roboris-sessiliflorae transs. Praerossicum SoóDNy
OgraMarosugraPăd.CocoşuHajdu Zs.2004.07.27É25
OhabaSzékásszabadjapădurea ChipContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1977Cristea, V.1976.08.16 Querco petreae-CarpinetumÉ20
OhabaSzékásszabadjapădurea ChipContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1977Cristea, V.1976.08.16 Querco petreae-CarpinetumÉK25
PădureniiCoptelkepădurea OraşuluiScripta Botanica Muzei Transsilvanica 1944Hargitai Z.1944.05.29
PădureniiCoptelkeMintiu GherliiErdészeti Kísérletek 1945-1946Soó R.erdő
PlopişKrasznajázPădurea LăpişulContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1975Coldea, Gh. şi Miclăuş, V. 1975Quercetum roboris-petraeae
PlopişKrasznajázPădurea LăpişulContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1975Coldea, Gh. şi Miclăuş, V. 1975Quercetum roboris-petraeae
PlopişKrasznajázPădurea LăpişulContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1975Coldea, Gh. şi Miclăuş, V. 1975Quercetum roboris-petraeae
PlopişKrasznajázPădurea LăpişulContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1975Coldea, Gh. şi Miclăuş, V. 1975Quercetum roboris-petraeaeK5
PlopişKrasznajázPădurea LăpişulContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1975Coldea, Gh. şi Miclăuş, V. 1975Quercetum roboris-petraeaeD5
PlopişKrasznajázPădurea LăpişulContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1975Coldea, Gh. şi Miclăuş, V. 1975Quercetum roboris-petraeaeK10
PlopişKrasznajázPădurea LăpişulContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1975Coldea, Gh. şi Miclăuş, V. 1975Quercetum roboris-petraeaeD5
PlopişKrasznajázPădurea LăpişulContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1975Coldea, Gh. şi Miclăuş, V. 1975Quercetum roboris-petraeaeÉNy10
PodeniSzékelyhidasContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1962Gergely, I.1957-1962Cariceto-Quercetum petraeaeDny20
PoianaPojánaContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1962Gergely, I.1957-1962Quercetum pubescentisDK50
PoianaPojánaVf.CopasuluiContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1962Gergely, I.1957-1962Quercetum pubescentisD40
Poiana BraşovSchuler-rétStudii şi Comunicări - Sibiu 1973Heltman, H.1973
PopeştiPapfalvaLőrinchegyAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/erdő/Querceto-Carpinetum transsilvanicum SoóDNy 0-10
PopeştiPapfalvaLőrinchegyAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/erdő/Querceto-Carpinetum transsilvanicum SoóDNy 0-10
PopeştiPapfalvaLőrinchegyAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/erdő/Querceto-Carpinetum transsilvanicum SoóDNy 0-10
PuiniKispulyonErdészeti Kísérletek 1945-1946Soó R.erdő
RachişOláhrákosValea OrmenişuluiContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1962Gergely, I.1957-1962Luzuleto-Quercetum transsilvanicumÉ8
RachişOláhrákosContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1962Gergely, I.1957-1962Cariceto-Quercetum petraeaeD4
RachişOláhrákosContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1962Gergely, I.1957-1962Cariceto-Quercetum petraeaeDny30
RâşnovBarcarozsnyóDl.CetăţiiStudii şi Comunicări - Sibiu 1973Heltman, H.1973
RâmeţiRemeteValea CotoreştiContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1968Gergely, I.1967.08.18PlantaţiiNy20
RâmeţiRemetedl.IepureleContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1968Gergely, I.1967.08.17PlantaţiiÉ30
RâmeţiRemeteValea CotoreştiContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1968Gergely, I.1967.08.18Genisto-Quercetum petraeaeD4
RâmeţiRemeteDl.TişereContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1968Gergely, I.1967.08.17Genisto-Quercetum petraeaeDK40
RâmeţiRemeteplatoul Contribuţii Botanice, Cluj Napoca 1968Gergely, I.1967.08.17Genisto-Quercetum petraeae
RâmeţiRemetedl.IepureleContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1968Gergely, I.1967.08.17Genisto-Quercetum petraeaeDNy8
RimeteaTorockóBedeleuContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1962Gergely, I.1957-1962Corylletum avellanaeK30
RimeteaTorockóVf. Cireşei - Panta CaldăContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1960Gergely, I.1960?gyep-erdő mozaikD45
SaduCódStudii şi Comunicări - Sibiu 1973Schneider-Binder, E.1973Luzulo-Quercetum petraeae
Sadu-CisnădieCód–NagydisznódStudii şi Comunicări - Sibiu 1973Schneider-Binder, E.1973?erdő/Luzulo (albidae)-Quercetum petraeae
SâmboieniSzombattelkea falutól ÉÉNy-ra, a gerincen túli erdőSzabó A. n.k.a2004. 05.22.csertölgyes szegélyNy
SâmboieniSzombattelkea falutól ÉÉNy-ra, a gerincen túli erdőSzabó A. n.k.a2004. 05.22.bükkösÉNy
SânpaulMagyarszentpálStapfia 1996Pop, A. 1980cserjés/Pruno spinosae-Crataegetum Soó 31K 5-10
SăbedSzabédPăd.SăbedHajdu Zs.2004.07.28K-Ny35
SăbedSzabédOcrotirea naturii şi a mediului înconjurător 1991/1-2Oroian, S.1989.09.16É50
SăceleSzecselevárosDL.SăceleContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1971Pop, I.1971Luzulo-Quercetum petraeaeDK
Săntejude de ValeVasasszentegyedPăd.BărcHajdu Zs.2004.07.18É-ÉK30
SibiuNagyszebenDumbrava SibiuluiStudii şi Comunicări - Sibiu 1973Schneider-Binder, E.1973Querco robori-Carpinetum
SibiuNagyszebenPădurea BuchseifenStudii şi Comunicări - Sibiu 1973Schneider-Binder, E.1973?erdő/Luzulo (albidae)-Quercetum petraeae
SibiuNagyszebenPădurea TufariStudii şi Comunicări - Sibiu 1973Schneider-Binder, E.1973?erdő/Luzulo (albidae)-Quercetum petraeae
SibiuNagyszebenStudii şi Comunicări - Sibiu 1970Schneider, E.1970
SicSzékPăd.Feţile SiculuiHajdu Zs.2004.07.18É15
SicSzékErdészeti Kísérletek 1945-1946Soó R.erdő
SicSzékSzéki hegy FüggőtetőAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/erdő/Quercetum roboris-sessiliflorae transs. Praerossicum SoóNyÉNy 20-30
SilivaşuVízszilvásPăd.TăieturiHajdu Zs.2004.07.19É-Ény40
Silivaşu de CâmpieMezőszilvásPăd. RemeţiSzabó A. n.k.a2003. 09. 09.gyertyános-tölgyesNy
Silivaşu de CâmpieMezőszilvásPăd. RemeţiSzabó A. n.k.a2003. 09. 09.gyertyános-tölgyes
Silivaşu de CâmpieMezőszilvása Păd. Remeţi melletti kiserdőSzabó A. n.k.a2003. 09. 09.erdőszegélyKÉK
Silivaşu de CâmpieMezőszilvásPăd. Remeţi D-i szegélye, fiatal, nagyon sűrűSzabó A. n.k.a2003. 09. 09.erdőszegély
Silivaşu de CâmpieMezőszilvása Păd. Remeţi melletti kiserdőSzabó A. n.k.a2003. 09. 09.gyertyános-tölgyesKÉK
Silivaşu de CâmpieMezőszilvásErdészeti Kísérletek 1945-1946Soó R.erdő
SlobodaNagyenyedSloboda-AiudContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1971Pop, I.1971Luzulo-Quercetum petraeaeÉ, D
SoimeniSólyomkőErdészeti Kísérletek 1945-1946Soó R.erdő
SoimeniSólyomkőDumbravaAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/erdő/Quercetum roboris-sessiliflorae transs. Praerossicum SoóDKK 0-20
SoimeniSólyomkő PiatraAnn. Hist.-Nat.Mus. Nat. Hung. 1951Soó R.1951?erdő/erdő/Quercetum roboris-sessiliflorae transs. Praerossicum SoóK 0-30
SuatMagyarszovátSzurduk fölött, a "kereszteknél"Szabó A. n.k.aerdő
Sucutard-PuiniVasasszentgothárd–Kispulyonstânga V.PuiniStudia Universitatis Babeş- Bolyai, seria Geographia 2001Bădărău,S. et al.1999gyep/Stipetum pulcherrimae Soó 1947DNY45
Târgu MureşMarosvásárhelyErdészeti Kísérletek 1945-1946Soó R.erdő
TălmaciuNagytalmácsPădurea FeltrinelliStudii şi Comunicări - Sibiu 1973Schneider-Binder, E.1973Luzulo-Quercetum petraeae
TălmaciuNagytalmácsPădurea FeltrinelliStudii şi Comunicări - Sibiu 1973Schneider-Binder, E.1973?erdő/Luzulo (albidae)-Quercetum petraeae
TeacaTekeErdészeti Kísérletek 1945-1946Soó R.erdő
TirimiaNagyteremiPădurea HălăuşContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1983Şuteu, Şt., Cristea V., Micle F.1982.07.13Querco roburi-CarpinetumÉ5
TirimiaNagyteremiPădurea HălăuşContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1983Şuteu, Şt., Cristea V., Micle F.1982.07.13Querco roburi-CarpinetumÉ10
TirimiaNagyteremiPădurea HălăuşContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1983Şuteu, Şt., Cristea V., Micle F.1982.07.13Querco roburi-CarpinetumÉny5
TirimiaNagyteremiPădurea BucinContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1983Şuteu, Şt., Cristea V., Micle F.1982.07.13Querco roburi-CarpinetumD5
TirimiaNagyteremiPădurea Bucin, spre izvorul HălăuşContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1983Şuteu, Şt., Cristea V., Micle F.1982.06.06Querco roburi-CarpinetumDK5
TirimiaNagyteremiPădurea Chiştireag, spre izvorul Vaida-cuteiContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1983Şuteu, Şt., Cristea V., Micle F.1982.06.06Querco roburi-CarpinetumÉ5
TirimiaNagyteremiPădurea Chiştireag, spre izvorul Vaida-cuteiContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1983Şuteu, Şt., Cristea V., Micle F.1982.06.06Querco roburi-CarpinetumÉny5
TirimiaNagyteremiPădurea Chiştireag, spre izvorul Vaida-cuteiContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1983Şuteu, Şt., Cristea V., Micle F.1982.06.06Querco roburi-CarpinetumÉ10
Tritenii de JosAlsódetrehemMezőkókra néző erdőSzabó A. n.k.a2004.05.16.kevert tölgyesÉK
UnguraşBálványosváraljaApróbükkScripta Botanica Muzei Transsilvanica 1944Hargitai Z.1943.06.2 - 1943.06.3Querceto-CarpinetumÉ
UnguraşBálványosváraljaErdészeti Kísérletek 1945-1946Soó R.erdő
UngureiGergelyfájaîn dreapta drumului ce duce la SpringContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1977Cristea, V.1974.08.18Quercetum robori-petraeaeÉ
Vaida-CămăraşVajdakamarásNagy Erdőoldal (III.kat.térk. elnevezése)Szabó A. n.k.aerdő
VâlceleBányabükkFeleacContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1962Csűrös-Káptalan, M.1956-1958erdő/Fageto-Carpinetum transsilvanicumplató0
VâlceleBányabükkContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1962Csűrös-Káptalan, M.1956-1958erdő/Quercetum roboris-sessiliflorae transsilvanicumDK40
VâlceleBányabükkContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1962Csűrös-Káptalan, M.1956-1958erdő/Querceto-Carpinetumplató0
VălişoaraGyertyánosPiscul DateContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1962Gergely, I.1957-1962Melico-Quercetum petraeaeÉ10
VălişoaraGyertyánosContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1962Gergely, I.1957-1962Carpineto-FagetaÉny31
VălişoaraGyertyánosKisinárContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1962Gergely, I.1957-1962Genisto-Quercetum petraeaeK40
VălişoaraGyertyánosContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1962Gergely, I.1957-1962Cariceto-Quercetum petraeaeDK20
VălişoaraGyertyánossub Piatra MoriiContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1960Gergely, I.1960?erdő/Quercus petraeaK5
VeştemVesztényPăd.TufariStudii şi Comunicări - Sibiu 1973Schneider-Binder, E.1973Querco robori-Carpinetum
VeştemVesztényPăd TufariStudii şi Comunicări - Sibiu 1973Schneider-Binder, E.1973Luzulo-Quercetum petraeae
VingardVingárddeasupra satuluiContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1977Cristea, V.1976.08.14 Querco petreae-CarpinetumÉK10
VingardVingárdîn stînga drumului ce ducs la OhabaContribuţii Botanice, Cluj Napoca 1977Cristea, V.1976.08.14 Querco petreae-CarpinetumÉny10
Vingard–OhabaVingárd-Székásszabadjapădurea "la Stoguri"Contribuţii Botanice, Cluj Napoca 1977Cristea, V.1976.08.14 Querco petreae-CarpinetumDK7
Vingard–OhabaVingárd-Székásszabadjavalea "Bolînzii"Contribuţii Botanice, Cluj Napoca 1977Cristea, V.1976.08.14 Querco petreae-CarpinetumÉny15
Vingard–OhabaVingárd-Székásszabadjavalea "Bolînzii"Contribuţii Botanice, Cluj Napoca 1977Cristea, V.1976.08.14 Querco petreae-CarpinetumÉny20
Vingard–OhabaVingárd-Székásszabadja"La tufe"Contribuţii Botanice, Cluj Napoca 1977Cristea, V.1976.08.14 Litospermo-Quercetum pubescentisD5
Vingard–OhabaVingárd-Székásszabadja"sub Pleşe"Contribuţii Botanice, Cluj Napoca 1977Cristea, V.1976.08.14 Querco petreae-CarpinetumÉ15
Voiniceni MezőszabadPăd.Coasta FurciiHajdu Zs.2004.07.28Ny60
VultureniBorsaújfaluPăd.CorpădeanuluiHajdu Zs.2004.07.15D40
VultureniBorsaújfaluErdészeti Kísérletek 1945-1946Soó R.erdő
Zau de CâmpieMezőzáhbazsrózsás gyep melletti erdôSzabó A. n.k.aerdő

kapcsolódó

» cikkek
» az adatbázisról
» irodalomjegyzék

további természettudományi adatbázisok

» Erdélyi folyók élővilága adatbank

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék